#2 ~ A blogról

augusztus 26, 2017


Képtalálat a következőre: „blogger tumblr”

Sziasztok!

Néhány gondolatban írnék a blogról, hiszen aki régóta követ és olvassa a bejegyzéseimet, már tudhatja, hogy nem új blogger vagyok az internet világában. Anno 2010-ben már volt egy blogom, amelyen leginkább az érzelmi vívódásaimat osztottam meg. De lássuk, hol is kezdte a blog?!


Visszatekintés
2014-ben indult útjára a Mindig légy boldog blogspot, melyet akkoriban 4en kezdtünk. Két nagyon jó barátnőm, unokatestvérem és én. Akartunk valami olyat nyújtani az olvasóknak, amivel akár szebbé tehetjük a napját, tanácsot kérhettek tőlünk, vagy a mi életünkön keresztül olyan tippeket, tanácsokat adtunk, amiket a saját életükbe beépítve esetleg fel tudnak használni, reméltük, hogy segíthetünk azoknak akiknek szükségük van rá. Későbbiekben aztán ketten maradtunk  ki - ki a saját dolga miatt kiszállt a bloggerkedésből és Drea barátnőmmel átköltöztünk gportalra. Így született meg a Mindig légy boldog.gportal.hu ami higgyétek el nagyon a szívemhez nőtt, még ha csak pár hónapig is szerkesztettük ketten az oldalt, miután végül maradtam egyedül. Annyira a sajátomnak éreztem, annyira jó volt oda blogolni, tényleg egy olyan oldal volt, amit sosem fogok elfelejteni. Viszont az idő múlásával nem éreztem már a nevet a sajátomnak. Nem éreztem azt, hogy én lennék. Mivel egyedül már nem az volt a koncepciója mint az elején, hiába is folytattam azt a stílust és vonalat, mégsem volt már összeegyeztethető az írásaimmal a Mindig légy boldog. Hosszas gondolkodás után és persze a bloggerinák segítségével megszületett több, mint egy hónappal ezelőtt a  because i'm a dreamer.gportal, tami inkább tükröz már engem, mint a Mindig légy boldog. Viszont már akkor gondolkodtam a blogspotban is, de valahogy nem volt szívem elengedni az oldalt. 
Azonban tulajdonképpen számomra teljesen mindegy milyen felületen dolgozom, írom a gondolataimat, viszont annyira elgondolkodtatott a blogspot, hogy úgy éreztem váltanom kell. 
Nem mondom, hogy nem térek majd vissza gportalra, ezért az oldal megmarad, de a továbbiakban itt olvashatjátok a bejegyzéseket. 
Számomra nagyon fontos, hogy továbbra is online maradjak, nem szeretnék eltűnni, ugyanott fogom folytatni, ahol pár napja abbahagytam, csak most újra kipróbálom magam a blogspoton. Végül is itt kezdtük, lehet akár, hogy egyszer majd itt is fejezem be. 

Köszönöm azoknak, akik eddig is velem tartottak, ígérem nem hazudtolom meg magam és folytatni fogok mindent ugyan ott. Szívesen osztok meg majd veletek lelkizős posztokat, gondolatokat az életemből, divat és szépség trendeket vagy film és zeneajánlókat. 

Információk/ Social media felületek
Szerkesztő: Eszter
Cserét elfogadok  emailben illetve chatben is kérhettek
A privát instagrammomat az oldal alján találjátok, az oldalét pedig a menüsor feletti instagram ikonra kattintva
Email: mindiglegyboldog.gportal.hu
Kérem, aki vinné egy -egy ötletemet, bejegyzésemet tüntesse fel a forrást!


ESZTER

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe