#32 ~ Mit tehetsz az őszi fáradtság ellen?

by - október 28, 2017



Sziasztok!

Ez a téma napok óta benne van a fejemben, gondoltam írnék róla néhány gondolatot, hátha ezzel segíteni tudok másoknak akik érzik magukon ezt a tipikus őszi fáradtságot. 
Biztosan voltatok már úgy akár ősszel, akár tavasszal, vagy esetleg máskor, amikor leginkább csak otthon lettetek volna, kimerültek, rosszkedvűek voltatok?! 

Az állandó álmosságérzetért pedig a melatonin a felelős, melynek szintje ilyenkor megemelkedik,  amikor bekövetkezik a borongós, borús idő, mikor leginkább minden szürke, esik az eső, hideg az időjárás. Sokan ilyenkor levertek, fáradtak, kedvetlenek, ingerlékenyek, aluszékonyabbak, szorongóbbak, stb. Ha Te is ezt érzed, gyanús, hogy fáradtság vagy depresszió áll a háttérben, de utóbbi inkább a súlyosabb fajtája az őszi fáradtságnak.

 Általában ez kapcsolatban állhat azzal, hogy csökken a napsütés illetve hamarabb sötétedik ezért mi magunk is átállunk teljesen, hangulatunk pedig eléggé befolyásolja az a tényező, hogy sok időt töltünk sötétben. Előfordul, hogy az ember ilyenkor ételért, édességért nyúl, ennek következtében súlygyarapodás is előfordul. 

De mit tehetsz az ellen, hogy ez változzon? 

Ami leginkább segítséget adhat, az amit szerettek:

- mozgás - menj el a szabadba sétálni, fedezz fel új helyeket, nézd meg ősszel a tájakat. Ha szívesen sportolsz, akkor fuss, kocogj, biciklizz vagy mozogj a szabadban. 

- az én fő tippem a  zene - egy jó ritmusos zene (tilos a melankolikus ) biztos sokat dob a hangulatodon, javaslom a sok -sok zenét, de legfőképp olyat amit szeretsz. 

- kreatívkodás - nem készültél fel az őszre? csak a kedvetlenséget érzed? akkor ideje feldobni a lakást őszies dekorációkkal. Készíthetünk saját kezűleg is illetve beszerezhetünk klassz dekorációkat, kiegészítőket a lakásba (akár díszek, párnák, képek stb. ) A kreatívkodás is segíthet abban, hogy az ember hangulata javuljon, továbbá, hogy otthon is azt az érzést keltsük magunkban, hogy nem is rossz ez az ősz. 

- színes ruhadarabok - tegye fel a kezét aki sötét ruhákat hord ősszel? Jelentem én elég gyakran. Tavaly aztán rájöttem ez is eléggé borongóssá alakítja a kedvem, úgyhogy igyekszem beszerezni olyan ruhadarabokat, amik színesek, hiszen ősszel aztán eléggé színes minden, miért is hordanánk feketét? Ezzel pedig a hangulatunkat is javíthatjuk :) 

- olvasás - aki szeret és szívesen olvas, vegyen le a polcról egy kedvencet és álljon neki újra vagy fedezzen fel új könyveket. :) Esetleg irány a könyvtár vagy a könyvesbolt ahol kedvetekre válogathattok .

- jóga, meditáció - akár otthon, akár a szabadban a friss levegőn. Picit elmélkedjünk magunkban, kapcsolódjunk ki. 


- otthoni kikapcsolódás - ha szerettek kádban feküdni, akkor bizton ajánlom nektek. Üljetek be egy kád forró vízbe, kakaó vagy esetleg egy bor társaságában, gyújtsatok gyertyákat, párologtatót illóolajokkal, hallgassatok lágy zenét, relaxáljatok. Ha pedig szívesen néztek sorozatot, filmet ezt is javaslom És egy pici édesség is belefér a kikapcsolódásba. 

- ami pedig még fontosabb - töltsetek sok időt szeretteitek körében 

Amit ősszel sem felejtsünk el , vitaminok, gyümölcs formájában is természetesen.  Hiszen ha betegek vagyunk eléggé eluralkodhat rajtunk a kedvtelenség, ezért fő a megelőzés. :) 

Legyen szép hétvégétek :) 

You May Also Like

2 megjegyzés

instagram