#58 ~ Frontérzékenyeknek

január 13, 2018




Ma a  frontérzékenységről hoztam Nektek néhány gondolatot :)  Azt hiszem, többünket érint a téma. 
Az a helyzet, hogy most már pár éve elég durván kialakult ez nálam, s szeretném megosztani Veletek azokat a dolgokat, amelyeket érdemes tudnotok róla.


A környezeti változások eléggé befolyásolják szervezetünket, mivel a természettel (csak úgy, mint az állatok) mi is kapcsolatban állunk. Erre pedig valamilyen formában, de reagál a szervezetünk. A front tehát ( a hőmérséklet, szélerősség, légnyomás, pára, stb) a meteorológiai hatások végett erősen megterhelik az embereket, legfőképp időseket, stresszes, túlhajszolt életmódú embereket, de valamilyen betegségben szenvedőket is. Sőt, a törött csontozatú személyek is képesek megérezni a frontot.
Vannak akiknek szervezetei hamar átállnak, igazodnak a változáshoz, de emberek millióinak szervezete nehezen áll át rögtön az újabb időjárás-változáshoz, ezért különböző reakciókban mutatkozik meg. Fejfájás, lehangoltság, migrén, álmosságérzet, csökkent teljesítőképesség, ingerlékenység, akár depresszió. 

Kétféle fronthatást ismerünk, továbbá az orvosmeteorológia kettős fronthatást is elég gyakran említ. Nyilván a tünetek mindenkinél másabbak, másként jelentkeznek:
Melegfront: a tünetek a front elvonulása előtt jelentkeznek, nő a hőmérséklet, a légnyomás, ezzel együtt migrénes fejfájás, vérnyomás emelkedés és egyéb panaszok léphetnek fel.

Hidegfront: általában a tünetek a front átvonulása után jelentkeznek. Ízületi fájdalmakat, reumás panaszokat, mellkasi panaszokat is hozhat magával. 
A kettős fronthatás esetén jelentkezhet: migrén, alvászavar, ingerlékenység, nyugtalanság, koncentrációs képességek csökkenése. 

Mit tehetünk a frontérzékenység ellen? 
Sajnos, nem sok biztos dolog van a frontok ellen, de most néhány tippet adok Nektek, amelyekkel enyhíthetitek, kissé megelőzhetitek. 

A szakemberek ajánlják, hogy két hónapon át vezessünk naplót, feljegyezve a napi hőmérsékletet, tüneteket, ezekből pedig megállapíthatjuk, milyen frontra is vagyunk érzékenyek, mikor kell közbelépni. ( forrás: femina.hu)

Ezenfelül mindig hordjunk magunknál fájdalomcsillapítót ( nekem ez az ami beválik, sajnos, ha azonnal felismerem a dolgot és bekapok egy bogyót. Ez segít azon, hogy ne alakuljon ki a migrén illetve, ne legyen teljesen elrontva a napom)
Hatásos lehet még a mozgás, jóga,  kellő mennyiségű vitamin bevitel: zöldség, gyümölcs, de figyeljünk a magnézium, illetve télen a D -vitamin szedésére is. Emellett segíthet a citromfű tea, amely az idegekre hat, akár napközben, de lefekvés előtt is megihattok egy csészével. Ajánlom itt még az orbáncfüvet illetve a macskagyökér (valeriana), levendula alkalmazását, amelyek szintén nyugtatólag hatnak. 
Figyeljetek oda a kellő mennyiségű folyadékbevitelre, amelyre én sajnos néha nem figyelek, elfeledkezem, ez is okozhat fejfájást. 

Én valószínűleg hidegfront és/vagy kettős fronthatásra vagyok érzékeny. A tüneteim általában előtte jelentkeznek, hiába írják a front átvonulásának végén a tünetek jelentkezését. Erős migrén, ingerlékenység, szinte tompa állapot jellemez, borzasztóan tudom magam érezni, szinte a szemeim nem bírom nyitva tartani, ami munka közben eléggé aggasztó. Biztosan emlékeztek még arra, amikor áprilisban esett a hó. Nos, én előtte való nap alkalmatlan voltam bármire is, olyan erős fejfájásom volt, hogy hányingerrel együtt, hogy azon az estén azt hittem, végem. Nekem ilyenkor egyébként segít az, hogy csendbe burkolózom, illetve sötétítek (ha még világos, napos idő van), ez azért megnyugtat. Azonban nekem rögtön gyógyszert kell bevennem, hogy segítsen. Általában ilyenkor szoktam aludni, az is hatásos. Illetve igyekszem sok-sok vizet inni. 


Ti is harcoltok a frontérzékenységgel? Mik a bevált tippjeitek ellene? 

Szép hétvégét 
Eszter



You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe