#96 ~ Sisi nyomában - Utazás Bécsbe

by - június 17, 2018



Sziasztok!


Ici picit eltűntem az elmúlt időben. Az az igazság - de talán majd egy másik posztban kifejtem - már csak három hét van hátra a munkából a szünet előtt, mégis annyira fáradt vagyok, hogy a hetem is leginkább erről szólt, hiszen este munka után pihentem. 
De! Amivel most érkeztem az egy klassz beszámoló lesz a tegnapi napomról, hiszen egy nagyon hangulatos kiránduláson vettem részt, amit most Veletek is megosztok. Remélem meghozom a kedveteket, ha pedig nincs lehetőségetek ellátogatni, akkor pedig kalandozzatok velem itt a blogon. :) 

Bécs - 2018.06.16. 

Barátnőm még márciusban kérdezte, van e kedvem velük tartani Bécsbe egy kirándulásra. Egy buszos utazás, melynek témája Sisi nyomában, az ő emlékeit, tárgyait, az őt körülvevő legenda és információk szálán igyekeztünk megismerni ki is volt ő, milyen volt az élete a császárnénak? 

Nos, pénteken vidékre utaztam, hogy szombat reggel elindulhassunk. Nagy volt az izgalom, hiszen mindannyian imádjuk Sisit és hát mindig -már gyerekkorom óta - érdekelt a vele kapcsolatos felfogás, az ő  élete. Nem lehetett kihagyni ezt a kirándulást. 
Körülbelül 10 óra fele értünk a Hofburghoz ( 600 éven keresztül a Habsburg-dinasztia rezidenciája volt) ahol kicsit sétáltunk a környéken, majd a Sisi múzeumot tekintettük meg. Első körben a Habsburg étkészleteket láthattuk, amik annyira különlegesek voltak, szépek, értékesek, hogy szerintem mindannyian ámulatba estünk. Emellett porcelán és üveg tárgyak is helyet kaptak, továbbá azok a főzéshez használt eszközök, amelyeket akkoriban használtak. Az audioguide-on megismerhettük a történetüket, elkészítésüket. 







Kis szünet után a felső szinten a császári lakosztályok előtt haladhattunk el. Természetesen nekem ez tetszett a legjobban. Annyira érdekes a kor stílusa, a berendezések, a hozzá kapcsolódó történetek, meg persze szép volt minden. Sajnos itt nem lehetett fotózni. Sisi ruhái, a levelei, tárgyai is helyet kaptak. A koronázási ruhája eszméletlenül gyönyörű volt, de a szobákat, étkezőket illetve azt a helyiséget is bemutatták, ahol a császárné például tornázott. Emellett Ferenc József személyes dolgait is kiállították, megnézhettük a dolgozószobáját, illetve a hálót - érdekesség, hogy az információk szerint a császár már hajnali fél 4kor munkába állt, kisebb összejövetelek után engedte meg magának, hogy egy órácskát még aludhasson - Mondanom sem kell csak úgy ittam az információkat. Mert abból rengeteg volt. 






Kis pihenés után újra útnak indultunk, a következő állomás a Sisi nyomában kiránduláson a Hermész -villa volt. Érdekesség, hogy ezt a villát több néven emlegetik, hiszen Hermész az istenek hírvivője volt, emiatt a kertben lévő szoborról kapta a nevét a villa, de Titánia varázslatos kastélyának is, mert Shakespeare Szentiván éji álom című műve volt Sisi egyik kedvence, magát Titániához hasonlította. A császár pedig az álmok kastélyának nevezte. Ezek a nevek valóban illettek a villára, hiszen Sisi kapta a császártól, hogy több időt töltsön Bécsben, mégis a környezet a császárnénak kedvezett. A hatalmas park belsejében terül el a villa, vadasparkkal, de a legfőbb nyugalommal. 


Lenyűgöző és csodálatos hangulata volt a helynek, mindannyian szívesen elfogadnánk. A fák, amint körül veszik a villát, a nyugodtság, számomra a nap egyik fénypontja volt. 
Szintén megtekinthettük a villa szobáit, amelyhez egy idegenvezetőt is kaptunk. A srác angolul beszélt a kirándulás idegenvezetője fordított. Mondjuk szerencsésnek érzem magam, hogy azért tudok angolul valamennyire, mert amit néha Christian mondott, a mi idegenvezetőnk próbálta finomítani. :) Ennek ellenére rengeteg információt kaptunk. 
Ferenc József és Sisi lakosztályai külön nyíltak. A villa berendezésével, tapétáival, szobraival egymásnak akartak visszavágni, ugyanis Ferenc József képtelen volt belépni Sisi torna szobájába, ahova meztelen görög alakokat festetett, de Ferenc József is visszavágott a feleségének azzal, hogy szobájában a kor egyik legszebb német nőjének festményét akasztotta. Így teltek ott a napok. Még egy menekülési ajtó is volt a császár szobájában, hogy, ha távozni szeretne, akkor feltűnés nélkül megtehesse. Sisi szobájában lévő ágy Mária Teréziáé volt, ezt a császár hozatta a villába. 


Na és amit Christian - az idegenvezető - akár ki is sípolhatott volna, hogy Ferenc József a légyottjait is ebben a kastélyban tartotta. Ugyanis, ha nem jött össze a házasélet a császárnéval, Christian elmondása szerint castingot tartott a lakosztályában. Egy Catherine Schratt nevű hölgy keltette fel a császár figyelmét, aki színésznő volt. Várandós is lett a császártól, de sajnos a gyermek halva született. Sisi halála után kapcsolatuk megszűnt. A színésznő portréját is megtekinthetik az érdeklődők.

A csendes, nyugodt hangulatú villa mellett a nap lezárásaként egy kávét is megittunk, nagyon kedves volt a pincér is.
Aki teheti, látogassa meg :) 


Rengeteg érdekességet hallottam, sok információt, olyat amit talán eddig nem annyira. Minden esetre, izgalmas volt látni azokat a helyeket, ahol a császárné élt, amilyen körülmények voltak, illetve azokat a tárgyakat megcsodálni, amik őket abban az időben körülvették. 
Sisi tényleg kora legszebb és leghíresebb asszonya volt, bár 26 éves kora után megtagadta az ábrázolását, mert félt attól, hogy ráncosan fogják őt lefesteni, emiatt nem is nagyon láthatták az arcát. 
Elfáradtunk, de teljes mértékben megérte ez az utazás. Még mindig ámulatban vagyok a villától, elképzeltük milyen lenne ott élni. De miután kiálmodoztuk magunkat újra itt a valóság. Holnap pedig kezdődik egy újabb hét. :) 

Legyetek jók, szép vasárnapot illetve hetet :) 


U.I. Érdekesség még: Sisi évente 1 milliárdot költött a ruháira, amitől Ferenc József szeme kiakadt, amikor a kincstárnok elég tette a kiadásokat :) 



You May Also Like

2 megjegyzés

  1. Annyira jó élmény lehetett. Nagyon jók a képek is.
    Az érdekesség meg.. azta... kíváncsi lettem volna a ruhatárára: D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó volt, érdemes ellátogatni. Sajnos a ruháit ellopkodták, elhordták a vh alatt, plusz tönkre mentek, az idő is segített ebben, emiatt amiket rekonstruáltak azok láthatóak a Hofburgban is :)

      Törlés

instagram