because i'm a dreamer

Sziasztok!

Mindenkinek szép tavaszi napokat kívánok, nagyon örülök, hogy végre itt a tavasz és egyre melegebb az idő :) 

Most egy olyan posztot hoztam Nektek, ami azért, ha mindenki magába néz, eszébe juthatnak azok a dolgok, amik rá jellemzően szokásává, rigolyáivá váltak. Ezek évről -évre alakulnak ki, tulajdonképpen lehet tenni ellene, de őszintén ki akar? :) 

1. Első a szellőztetés

Őszintén szólva, nem tudom mikor alakult ki nálam, talán otthonról hoztam ezt a mániám, de ahogy kipattan a szemem azonnal kitárom az ablakot, hogy szellőztessek. A reggel első teendője ez, még ha mínusz 800 fok is van. 5-10 perc ilyenkor is kötelező. Ha a munkából hazaértem, szintén ez az első teendőm. 

2. Figyelek arra, hogy jobb lábbal keljek

Ez mondjuk jelenleg nem nehéz, mert jobb oldalon fekszem :) 

3. Gondolkodás

Mint tudjátok, amatőr regényíró vagyok, ezért folyton agyalok, ötletelek. Nincs ez másképp lefekvéskor sem. Ha nem tudok elaludni, akkor mindig gondolkodom a következő fejezeten, álmodozom. Így hamarabb el  is alszom. 

4. Takarítás

Egyébként is szoktam, ha viszont valaki jön hozzánk, akkor mindennek csillogni, ragyogni kell és úgy kell állnia a dolgoknak, hogy azzal meg legyek elégedve. 

5.  Érintés, alvási szokás

Ha azt vesszük, elaludni csak egy adott pozícióban tudok. Hason, kezem a fejem alá téve. Ehhez hozzákapcsolódik, hogy fontos, hogy a férjem lábához hozzáérjen az enyém. Ez minden napos (estés) dolog, ilyen alapon  hamar el tudok aludni. Ha valamiért mégsem, akkor a  lábfejemmel simogatom a lepedőt. Nagyon jól elaltat :D 

6. Babonák

Kiömlik a só, elmegy előttem egy fekete macska, stb.  

Gondolnátok, hogy ilyenkor mindig megjegyzem a szerencsétlenségeket? Ha látom a fekete macskát, hogy szándéka van átkelni előttem az úton, inkább becsukom a szemem ( visszafordulni azért már nem fogok). Ebből kiindulva az álmomban megjelent szimbólumoknak is jelentőséget adok. 

7. Telefon 

Utálom is magam érte, de számomra a telefon egyenlő az élettel. Szeretek mindent tudni, írni, fotózni, megosztani, hastegelni, ebből indul ki a 8. pont is.

8. Beszéd 

Most így 30 felé közeledve bevallhatom, hogy rengeteget bírok beszélni. Kevesen tudnak engem lebeszélni, ha pedig valakivel nekiállok telefonálni, az minimum 1 óra. Erről a kedves nagynéném sokat tudna mondani, akivel majdnem hetente felhívjuk egymást és lyukat beszélünk egymás hasába. Kell is :) 

9. Illatos ruhák 

Mániám, hogy olyan öblítőt válasszak, amitől finom illatúak lesznek a ruháim. Szeretem kivenni úgy a szekrényből, akár az ágyneműt vagy egy pólót, hogy illatozik és amibe később jó belefeküdni. Jelenleg a Lenor levendulás öblítője a kedvencem. Isteni az illata. 

10 . A férjem válaszol 

Érdeklődtem, hogy szerinte milyen mániám, rigolyám van. Ő erre csak azt válaszolta, hogy az irányítás. Mindent én akarok irányítani, kézben tartani, továbbá mindennek a helyén kell lennie.  Azt hiszem el kell ismernem, ebben igaza van. Én általában mindent megtalálok a lakásban. 

Lenne mit sorolnom, de azt lehet egy következő posztban majd megosztom veletek :) 

Nektek milyen szokásaitok vannak vagy esetleg már-már idegesítő mániáitok? 

Nyugodtan osszátok meg velem :) 

Szép hetet!

E.

Sziasztok!

Eltelt egy kis idő, amióta nem jelentkeztem, de mindig akadt valami és nem sikerült posztolnom. Pedig szeretnék.

Remélem Ti jól vagytok, velem elég sok minden történt az elmúlt hetekben. Most megpróbálom ezeket egy posztban összefoglalni.

Januárban végre lement a vizsgaidőszak, amit sikeresen teljesítettem. Nem mondom, hogy egyszerű volt munka mellet, mert azért volt ezen kívül más teendőm is, de mivel az ember maximalista lévén igyekszik mindenhol helyt állni, tanultam és sikerült. Elkezdődött a második félév, ami idáig még egészen bírható, meglátjuk, hogy lesz a későbbiekben. 

Február 16-án volt a szülinapom, amikor egész nap benn voltam a suliban, ennek nem igazán örültem, de előtte hétvégén tartottunk egy kis csajos estét, ami egész jól sikerült. A szülinapi hagyományom megszakítva idén gyümölcstortám volt a csoki helyett. Stílusosan a 27. évemnél változtattam egy kicsit. Telefont és egy szemüveget kaptam, sajnos utóbbi muszáj volt, mert abszolút nem láttam a táblát. Úgyhogy most hosszú ideig szerencsére nem kell erről gondoskodnom. A vizsgálat 20 percet vett igénybe, az bizonyos, hogy romlott a szemem, de muszáj vagyok hordani, hogy távolra lássak. 

Ami viszont most foglalkoztat bennünket, a költözés. Nagy valószínűséggel nyáron már a saját házunkban leszünk falun. Leginkább ez van most a terveink között, úgyhogy a hónapokban nagy fába vágjuk a fejszénket és költözni fogunk. Izgalmas lesz, bízom benne, hogy minden rendben alakul.
Az utóbbi időben egy kicsit nosztalgiáztam, elkezdtem újra nézni a Vámpírnaplókat. Azért nem véletlen, hogy én ezt kedveltem. Damon és Stefan a mai napig kedvenceim.
Elkezdtem egy új regényt, amelyet IDE KATTINTVA olvashattok, ha van kedvetek. Akartam egy jó hangvételű könnyed, mégis kicsit titokzatos történetet írni.
Kedvenceim is lettek az utóbbi hónapban, Ariana Grande és a Little Mix dalát rongyosra hallgattam.
Hamarosan újra jelentkezem és igyekszem minél több posztot hozni!

Sziasztok!

Már jó ideje tagja vagyok a Blogger közösségnek, ahol nagyon klassz emberek gyűltek össze, hogy megosszák egymással bejegyzéseiket, beszélgessenek, segítsenek vagy épp együtt gondolkodjanak. 

Szuper dolgokkal dobjuk fel a csoportot, ezzel egymást is, most  pedig Ninaa ötletéből adódóan elkészítem én is a TAG-et, ha pedig van kedvetek Ti is tegyetek így :) 

Mivel választani kellett egy számot, az én kedvencem a 7-es, szintén, mint az ötlet megalkotójáé, illetve a 16, emiatt előbbi mellett döntöttem. 

Nos... már semmi sem olyan, mint régen: a francia drazsé íze a számban, az emberek, a napok, a világ. Valami megváltozott..valami nagyon megváltozott. 

Néha azon mélázok, hogy hova tűnik a múlt, a régi szép idők, amikor még minden olyan nyugodt, jó és maximum apróbb problémákat kellett megoldani. Akkor még az volt a legnagyobb problémám, hogy a matek doga jó legyen vagy, hogy remekül szerepeljek az énekkarral. Nem az, hogy elfogadjam a lehetetlent, elviseljem, azt ami nincs, ami már sosem jön vissza. Igen! A változás szívás, a múlt szívás. 

Nem akarok, de mégis úgy érzem némileg a múltban ragadtam. Örökösen kapaszkodok abba, ami már csak az emlékeimben él és már sosem tudom visszahozni. Próbálok visszaidézni jeleneteket, beszélgetéseket és bár tudom, hogy ezt nem veheti el tőlem, mégis fáj, hogy ezt nem fogom újraélni. Biztosan többen most felmordulnak, hogy hiszen a jövő is tartogat jobbnál-jobb dolgokat, eseményeket, lehetőségeket, de mindaz eltörpül azok mellett, amiket ezidáig végig csináltam. Szerintem a legtöbb eseményt kimaxoltam, maradt az, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék, becsületesen. 

A mai nap az jutott eszembe, hogy mama milyen boldogan újságolná az ismerősöknek és a testvérének, hogy főiskolára járok, vizsgázom. Mennyire büszke lenne, ha elmesélném neki egy-egy vizsga után, hogy sikerült és biztosan azt mondaná: Ügyes vagy kisleányom! - a hangja pedig úgy cseng a fülemben, mintha itt ülne mellettem. Hiányzik ez az érzés, hiányzik ez a szó: kisleányom. Az is hiányzik, hogy azt mondja Zsófi (pedig nem így hívnak, de tőle bármilyen név jól esett.) Közel egy évvel ezelőtt lóhalálában futottam minden hétvégén a kórházba, hogy láthassam és bár, tudtam, a rémálmom közeledik, mégis minden erőmmel kapaszkodtam abba, hogy ne menjen el. Örökre. 

Ez pedig ma, mint egy borzasztó érzés hasított belém, amikor rájöttem, mennyire gyorsan telnek a napok és honnan - hová jutottam. Mit éltem meg, miből, hogyan próbálok kikecmeregni, illetve, mennyit bír el ez a test, ez a lélek. Azt hiszem elég sokat. Nem tudom mi van bennem, mi az, ami még mindig "fenntart", de még itt vagyok. 

Ma megünnepeltem, hogy meglettek a vizsgáim, vettem magamnak egy gyerekkori kedvencemet: francia drazsét. De már ez sem olyan ízű, mint anno. Más. Változott.. Talán én változtam? 

Meglehet. Talán biztos. Meg kellett változnom, hogy együtt tudjak élni azokkal a dolgokkal, amik értek engem ezidáig, legfőképp a múlt évben. Itt derül ki, hogy mennyit bír egy ember.

Azt hiszem változott a gondolkodásom, az életem, a felfogásom. 

Megbecsülök jobban mindent. Rá kellett jönnöm, hogy igazából nem is tudtam mim van, míg aztán el nem veszítettem. Minden egyes pillanatot meg kell becsülni. Hogy miért is? Mert még lélegzünk, láthatjuk, ahogy felkel a Nap, majd lenyugszik, hogy vannak dolgok, amiket élvezhetünk, megélhetünk. 

Azonban arra rájöttem, minden nap egyre jobban, hogy úgy akarok élni és úgy fogok élni, hogy Ő - a mamám, az egyik legfőbb bizalmasom, büszke legyen arra, aki lettem, aki leszek -- a jövőben. Büszke legyen rám a legjobb barátnőm, hiszen ők már csak tudják, milyen az igazi Eszti, aki ezen történések hatására megváltozott, de jobb ember akar lenni. 

Miért írom le ezeket?! Azért, mert becsüljétek meg akik ott vannak mellettetek, ha néha rosszra is fordulnak a dolgok, ha konfliktusok adódnak, de mindig vannak mellettetek olyanok, akikre számíthattok. A világ változik, mi is vele változunk, de amilyen elvekhez ragaszkodunk, azt senki sem veheti el tőlünk.  Kitartás kell és erő! 

Fel kell állni onnan, ahonnan talán azt hiszed sosem lehet, de meg kell próbálni. 

Bízom abban, hogy két angyal követi az utamat és tudom az, mikor mit mondanának nekem. Nem mindenki büszkélkedhet két angyallal. 

"A szeretet illatát nehéz leírni, de ha felidézed azokat az alkalmakat, amikor valaki megölelt és biztonságban érezted magad, éppúgy emlékezni fogsz rá, mint én."

Catherynne M. Valente

"Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán."

Sarah Addison Allen

Sziasztok!

Rég nem írtam posztot, de ahogy ígértem szeretnék visszatérni a blogra és továbbra is rendszeresen hozni Nektek, érdekesebbnél - érdekesebb bejegyzéseket. Legyen szó lelki dolgokról, programajánlókról, receptekről vagy épp a kedvenc témáim, mint a mostani sorozatos is. Igen! Azért, ha volt időm kerestem magamnak elfoglaltságot és a legújabb sorozatokat megnyitva elkezdtem nézni őket. 

Igaz, ebben a felsorolásban találtok egy olyat is, amit mindig el akartam kezdeni, de valahogy most lett áttörés, azóta pedig nem tudok lekattanni róla. Kezdjük is el!

1. A boszorkányok elveszett könyve (A Discovery of Witches) 

Tulajdonképpen a sorozatot az egyik oldalon pillantottam meg, de eléggé tartottam attól, hogy, ha elkezdem akkor csalódni fogok. Tucatsorozat, démonok, vámpírok, boszorkányok. Azt kell, hogy mondjam, kellemesen csalódtam a sorozatban, hiszen egy nagyon jó sztorit sikerült összehozniuk az alkotóknak. 

Történet:  Diana Bishop az oxfordi egyetemen kap egy lehetsőséget, hogy előadást tartson a kutatásáról. Az egyetemen megkérik, hogy maradjon és dolgozzon ott, persze a tanulmányát fejezze be. Diana a 17.századi alkímia kultúrtörténetét kutatja, a könyvtárban aztán különleges dolgok történnek, amikor egy elveszett könyvet kölcsönöz ki, ezzel felhívva a figyelmet magára. Diana egy ősi boszorkánycsalád leszármazottja, de erejéről nem hajlandó tudomást venni, ám amikor a lények megjelennek Oxfordban, Diana varázsereje is erősebbé válik. Elsőként, Matthew keresi meg a lányt, hogy adja át a könyvet, majd a boszorkányok tanácsa és a démonok is közelebb akarnak kerülni a lányhoz. Matthew, a vámpírok származását kutatja, megakarja tudni, hogyan tartsa fenn a fajt, mert úgy véli, hogy a kihalás szélén állnak a vámpírok. Ehhez szüksége lenne az Ashmole kéziratra. Diana és Matthew egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a férfi segít neki és megóvja, miközben próbálnak menekülni a tanács elől, akik tudni akarják, hogyan idézte meg Diana a kéziratot. 

Eddig leadott részek:  8. 

2. Legacies 

Mivel majdnem egy nap alatt ledaráltam az előző sorozatot, keresnem kellett egy másikat. Gondoltam, ha már ennyiszer megnéztem a promot, meg itt-ott reklámot is találtam róla, belenézek. 

Bíztam abban, hogy nem egy lagymatag, unalmas, ugyanarra a kaptafára gyúrt sorozatot hoztak össze, ami hasonlít a Vámpírnaplókra vagy az Originalsra. Képzeljétek el, hogy tetszik a sorozat. Főleg Hope talpraesett személyisége... 

Történet: A sötétség öröksége a Salvatore éra után játszódik, amikor is a ház egy bentlakásos iskolává alakult, melyet Alaric Saltzman alapított, hogy a különleges képességekkel megáldott fiatalokat tanítsa, óvja: ezért összegyűltek a vámpírok, vérfarkasok és a boszorkányok leszármazott fiataljai. Az iskolában él Alaric két lánya is, Josie és Lizzie, továbbá Klaus Mikaelson 17 éves lánya Hope, akinek ereiben boszorkány-vérfarkas és vámpírvér csörgedezik. Alaric célja, hogy vigyázzon a fiatalokra, ne jussanak olyan sorsra, mint a városban korábban megjelenő lények. Szeretné, ha a képességeiket jóra fordítanák. 

Eddig leadott részek:  7. 

3. Riverdale 

Olyan régóta elakartam kezdeni. Aztán ah...mégsem tetszik. Úgysem lesz jó, stb.stb. Azóta nem bírom abbahagyni a történetet, hétvégén Riverdale maratont tartottam :) 

Ja és imádom Cole Sprouse-t <3 

Történet:  Riverdale nevű kisvárosban furcsa dolgok történnek. Elsőként Jason Blossom eltűnik, majd a holttesttét a város folyójában találják. Megkezdődnek a találgatások, hogy ki ölhette meg a fiút, miközben egyre több rejtély és hazugság derül ki a városban élő családokról. A középpontban Archie Andrews, Betty Cooper, Veronica Lodge, Jughead Jones és Cheryl Blossom állnak. 

Eddig leadott részek:  3. évad 8.rész 

Jelenleg egyenlőre ezek a sorozatok, amiket mostanság nézek + a Dynasty ( amiről már írtam Nektek egy előző posztban) és Charmed 2018-as új változata, amiről még tulajdonképpen nincs kialakult véleményem. Megnézem. Nem olyan rossz, de a forever mégiscsak a régi marad örökké. Főleg nekem, aki óriási Bűbájos boszorkák rajongó! :) 

Ti miket néztek mostanság? 

Ha van kedvetek ajánljatok nekem még sorozatokat, szívesen fogadom őket :) 

Szép hetet!

E. 

Én egy nappal, december 30-án összegezném azt az évet, ami tulajdonképpen a jövőmre, az egész életemre kihat és ami mindent megváltoztatott. 

Persze gondolom most mindenki gyorsan azon agyal, hogy és hol töltse a Szilveszter estét, mit vegyen fel, milyen klassz fogadalmakat találjon ki, 2019-re, mégis azt hiszem én egy kicsit rendhagyó módon most szimplán az érzéseim írnám le erről az évről. 

Az év eleje tulajdonképpen egész jól indult, mivel a szülinapom olyan csúcs szuperül zajlott. Egerben töltöttem be a 26.életévemet, ami annyira nem hatott meg, mégis jó érzés volt az, hogy kicsit különlegesebb helyen ünnepelhettem. Aztán rögtön másnap a hazajövetelünk után megleptek a barátaim és egy rögtönzött bulit tartottunk, amire ők régóta készültek. Nagyon jól esett és annyira remekül éreztem magam, hogy el sem tudom mondani. Ehhez persze a férjem is kellett, aki megtervezte és kitalálta az egészet... 

Innentől kezdődött a feketeleves az évemet illetően... Tudjátok sok mindent megtanultam már, így 26 évem alatt kiismertem a dolgaim, a tulajdonságaim: gyengeségekkel és erősségekkel együtt, de hogy ennyi padlóról való felállást szerintem nem sokan vittek véghez, mint én szerény negyedévszázad alatt. Mama február 19-én furcsán viselkedett, amiről telefonon értesültem, majd az lett a vége, hogy aznap este kórházba került. Mondanom sem kell, hogy amikor az az ember aki szinte az egyik lefontosabb neked a világon, egyik pillanatról a másikra kórházba kerül rettentően megviselt. Hiszen ő mindig annyira fitt volt, jól tartotta magát, biciklizett, 79 éves, itt a szülinapja októberben, 80 éves lesz, bulit akarok neki.... stb kavarogtak a fejemben. Azokban a hetekben rengeteget rohangáltam. Igyekeztem mindenben a segítségére lenni, minden hétvégén legalább 240 km-t utaztam, de nem érdekelt. Bíztam..reméltem, hogy minden rendben lesz. Amikor hazaengedték mindenben a segítségére voltunk, higgyétek el sosem fürdettem idős embert, most, minden erőmet összeszedve igyekeztem biztonságban őt segíteni. Azt mondtam neki " Gyerekkoromban te segítettél, most engedd, hogy én segítsek." Engedte.. másnak nem, nekem igen. Tudom, hogy köztünk egy olyan különleges kapcsolat van/volt/lesz, ami nagyon keveseknél. Mama állapota, azonban vészesen romlott, de ő is hitte, hogy még rendbe jöhet minden. Aztán ahogy hétről-hétre szembesültem a cudar valósággal, tudtam, be fog következni az, amitől mindig is rettegtem. A kórházban minden szombaton szembesültem, hogy mennyire gyenge, hogy nem eszik, végül szinte húsvét előtt, nagycsütörtökön, amikor munka után rohantam vidékre, hogy láthassam, Ő azt kérte, menjek haza. Persze próbáltam viccesre fogni, hogy hát ha akarnék se tudnék csak úgy elmenni, mert meg kell várnom a buszt, kérdeztem a szentképről, amit kapott, meséltem neki, hogy jövünk hozzá pénteken, hogy helyette megcsinálom a dédiék sírját, de ahogy ezt kimondtam elfogott egy rettenetes érzés. A nővér megkért később, hogy menjek ki, ekkor elbúcsúztam tőle, tudatva, hogy másnap jövünk. Amikor minden alkalommal elbúcsúztam, még vissza szoktam nézni, olyan nehezen tudtam elmenni, ott hagyni, most is így tettem. A szívem szakadt meg érte...Akkor láttam utoljára. Egész éjjel nem aludtam, pénteken délelőtt a közös fotóinkat nézegetve, délben jött a hír, hogy a mama itt hagyott minket. Tudjátok van az amikor tudod, amikor érzed mi fog következni. Minden egyes látogatás után sírva mentem a vasútállomásra. 

Mama hiánya még most is rettenetes, nehéz elviselni, hogy ő nincs, minden furcsa lett, üres, sok minden megváltozott. Nem is nagyon mozdultam ki utána, de igyekeztem összekapni magam. Ami büszkeséggel töltött el, hogy a munkahelyem által hirdetett környezeti nevelés pályázatán a mesém 3. helyezést ért el. Azt gondolom, hogy ez olyan elismerés, amire méltán lehetek büszke és öröm volt, hogy rám is azok. A mesémet egy színész olvasta fel, ez pedig külön boldogság, persze azonnal meg is osztottam mindenkivel. A nyaram egészen jól kezdett alakulni. Vártam a szünetet, a relaxálást, elmentünk wellnessbe, aztán voltunk otthon a családomnál, ahol kicsit dajkálhattam az unokaöcsémet, meglátogattuk a rokonaimat, igyekeztünk mindenkivel találkozni. Ám ott volt a levegőben az izgalom, hiszen jelentkeztem főiskolára. IGEN ! Elment az eszem. Munka mellett, akkor még nem gondoltam, hogy milyen lesz, de beadtam. Úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz, higgyétek el nem is nagyon izgatott a dolog egészen 25-ig. Aznap volt ugyanis a ponthatár kihirdetése. Mindenki biztatott, hogy úgyis felvesznek, én meg úgy voltam vele, hogy nem valószínű, de hát meglátjuk. 8 órakor  a felvi oldalán olvasni lehetett a pontokat, ami nekem zöld volt, de nem akartam hinni a szememnek addig, amíg az sms meg nem jön. Fél 10 is volt, mire megkaptam, ahol írták, hogy felvételt nyertem. Nagyon boldog voltam, azonnal hívtam mindenkit, a legjobb barátnőmet is, aki először azt hitte, hogy azt akartam elújságolni ezzel a nagy hévvel, hogy babát várok.... az még azért várat magára. 

Apropó barátnő.... 25-én hallottam a hangját utoljára. Sajnos itt nem ért véget a kálváriám, mert 28-án reggel az a hír fogadott, hogy a 12 éve legjobb barátnőm kórházban van, amiről nem tehet. Tették vele, hogy oda kerüljön. Aggódás, gyomorideg, könyörgés, sírás, tehetetlenség. Két napon keresztül hittem azt, hogy ebből van visszaút, hogy minden rendben lesz, nincs nagy baj, de ismét koppantam és szembekerültem a borzalmas valóssággal. 4 hónappal a mamám halála után, augusztus 30-án a legjobb barátnőm is meghalt. 26 évesen. Csodálatos, fiatal, erős, szép, egészséges lány. Ez olyan szinten a padlóra küldött, hogy a mai napig nem álltam fel belőle, teljesen megváltoztatott engem, a körülöttem élőket, a családját. Anélkül, hogy leírnám a történteket is elég borzasztó egy fiatal életerős lány elvesztése, hát nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá, mindenről  Ő jut eszembe, akárhová nézek. Önzetlenül szerettük egymást, ami nem múlik el sosem.  Nekem nem született testvérem, Őt mégis úgy szerettem. Az augusztus nyomtalanul eltelt... Magamba fordulva, bánatosan, szomorúan. Azon kaptam magam, hogy szeptember 1, iskola, beiratkozás. Elkezdődtek az órák hétvégente, miközben mellette csoportvezetőként már tevékenykedtem. Ehhez hozzájöttek az év alatt felgyülemlett fájdalmak, a lelki szomorúság, a  kilátástalanság, az, hogy az élet ennyire elbánt velem/velünk. 

Próbáltam... kapaszkodni, megfelelni, újrakezdeni. Nem tudom azóta sem, hogy normális e az adott hangulatom, hogyan és miképp kell ezeket feldolgozni, hogyan kell tovább lépni és folytatni az életet? Annyi emlék, annyi érzés, annyi dolgunk lett volna még :EGYÜTT.. 

Az év utolsó hónapjai a munkáról, a tanulásról szóltak. Abbahagytam a blogom szerkesztését, nem írtam regényt. Pedig aki ismer tudja, hogy ezek nekem mennyire fontosak. Nem volt időm, nem volt kedvem.. Amikor lelkileg sérült az ember képes mindent kiiktatni és igen, a férjemmel sem volt felhőtlen a viszonyom. Nem veszekedtünk, hanem csak úgy voltunk. Tudtam próbálkoznom kell, hogy ne marjak el magam mellől mindenkit, vagyis ne érezze senki, hogy eltávolodnék. Pedig sokszor úgy éreztem bezárkóznék, besötétítenék és feküdnék. 

Megkezdődött a vizsgaidőszak is, ami mondjuk hellyel közzel jól alakul. Igyekszem, de azért rá kellett jönnöm, régen volt vizsgadrukk rajtam :D Ehhez is vissza kell szoknom. 

Karácsonyi hangulatom sem igazán volt. Az ajándékokat szívesen vettem meg a családnak, mégsem volt olyan érzésem,ami karácsonykor kellene. Ami pozitív, hogy vettünk egy autót, ami nagyon jól jött nekünk, élvezzük most. Karácsonykor azért a családot is meglátogattuk, beszélgettünk, sütiztünk. Egész jó dolgokat kaptunk, de magamnak is beszereztem pár tárgyat, ruhát stb. Az utóbbi napokban az unokaöcsikém szülinapjára vásárolgattam, mert két éves lett a drágám, jó volt látni a boldogságot a szemében,amikor az ajándékokat bontogatta.

Nagyon sokat olvastam illetve jártam olyan helyekre az év végén, ahol kicsit segítettek nekem feldolgozni a veszteséget, megismerni magam, a múltamból hozott elrejtett fájdalmat. Ezekből mind mind sokat tanultam, elgondolkodtatott. Azt mondták, hogy átlagostól érzékenyebb vagyok és nagyon fejlett a lelkem, de helyén kezelem a dolgokat. Azért az "jó", hogy nem rokkantam bele. Kis önismereti utazás is ez az utóbbi pár hónap számomra. 

Az év utolsó napja átlagosan fog telni, nem nagyon akarok semmit, csak csendben átlépni 2019-be. Magam mögött hagyni a szörnyű évet, nem elfelejteni, mert nem lehet, de egy kicsit megnyugodni.  Nagyon sok mindent tanított nekem ez az év a kapcsolatokról, a veszteségről, arról, hogy még jobban meg kell becsülnünk amink van. Elviselni valaki hiányát a legborzasztóbb dolog. Együtt kell vele élni valahogy. Amiért hálát adok, hogy olyan emberek álltak és állnak mellém, akik különleges helyet foglalnak el a szívemben.. Legfőképpen a volt gimis tanárnőm, aki annyira szeret bennünket és a minap arra kért, hogy 2019-ben újra akarjak élni és örülni. Próbálom megfogadni a tanácsát, talán ez is lehet a jövő évi mottóm egyike.  ÚJRA ÉLNI ÉS ÖRÜLNI... 

Megpróbálok így tenni és visszatérni Hozzátok is, mert az írás orvosság számomra. Most pedig, hogy némi összefoglalót kaptatok az évemből szeretném kifejezni a köszönetemet: 

... mindenkinek aki olvassa a blogomat, hozzászólt, megosztotta vagy csak lájkolta, esetleg idetévedt. Köszönöm, hogyha benéztél!

... a családomnak, akik mindig mellettem állnak és együttes erővel segítettek. 

... a barátaimnak, akik ugyanígy tettek, mindig. 

... a blogos világból Andynak, akiben egy jó barátra leltem és akivel végre személyesen is találkozhattam. Felejthetetlen volt, jövőre pedig folytatjuk :) 💓 

... Amynek és Ninaanak is, akikkel rövid időre, de együtt dolgoztunk újra. Azért hiszem, hogy fogunk még próbálkozni.. 

... Az AH -magazinnak, akiknek a tagja lehetek :) 

Rövid összefoglaló 

Az év legjobb napja: ENRIQUEEE IGLESIAS KONCERT ... igen, mert ott voltam, a LEGJOBB BARÁTNŐMMEL!

Az év legrosszabb napja:  március 30. és augusztus 30. 

Az év meglepetése:  felvételt nyertem a főiskolára 

Évforduló: 1 éves házasok lettünk és 6 éve vagyunk együtt.  Idén a legtöbb családtagom kerek szülinapot ünnepelt 

Az év rádöbbenése: figyeljek az álmaimra és a jelekre 

Az év eredménye: a mesém 3. helyezése,  autóvásárlás 

A legjobb programok:  Bécsi kirándulás, az összes mozi ( idén sokszor voltunk) és koncertek, Andi látogatása 

Hálás vagyok azonban NEKTEEK, hogy velem vagytok, ezért rövid statisztikával értékelném az évet. 

Az első legtöbbet olvasott bejegyzésem:

MI AZ AZ IKERLÁNG SZERELEM  ----- 1046 megtekintés 

HELLO 2018 - GONDOLATOK, TERVEK AZ ÉVRE ---- 883 megtekintés 

MILYEN KÖZÖSSÉGI OLDALAKAT HASZNÁLOK ---- 803 megtekintés 

Nos, nincs más hátra.., mint hogy mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNJAK! 

Szeressétek egymást, tiszteljétek a másikat, becsüljétek meg amitek van, akik körül vesznek benneteket. Nevessetek sokat és segítsetek másokon. 

2019 mottójával köszönök el Tőletek és kívánok jó Szilveszterezést...

ÚJRA ÉLNI ÉS ÖRÜLNI!! 

„Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben.” (Juhász Gyula)

Kedves Olvasóim!

Először is engedjétek meg, hogy mindenkinek ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNJAK! 

Ebben az időszakban megállunk egy pillanatra mindannyian, elgondolkozunk azokon a dolgokon, amin a rohanó hétköznapokban amúgy nem tennénk. Az életről, a családról, a barátokról. Arról, hogy milyenek vagyunk és voltunk, mit hogyan tettünk és mondtunk. Mindenki életében vannak nehéz időszakok, olyanok, amikor nehezen küzdünk meg a napi feladatokkal, az emberekkel. Karácsonykor azonban üljünk le, nyugodjunk meg, engedjük el a nehézségeket, a bosszúságokat, a haragot és a fájdalmat. 

Legyetek együtt a családdal, ünnepeljetek, beszélgessetek. Mi például nagyon szeretünk társasjátékozni. Ne az ajándék legyen a legfontosabb, hanem, hogy eltölthettek minőségi időt, együtt a szeretet ünnepén. 

Végszóként azzal zárnám gondolataimat, hogy elnézést, hogy eltűntem az utóbbi időben. Ígérem visszatérek. 

Boldog Karácsonyt!