#130 ~ Bye,bye 2018...

by - december 30, 2018



Én egy nappal, december 30-án összegezném azt az évet, ami tulajdonképpen a jövőmre, az egész életemre kihat és ami mindent megváltoztatott. 
Persze gondolom most mindenki gyorsan azon agyal, hogy és hol töltse a Szilveszter estét, mit vegyen fel, milyen klassz fogadalmakat találjon ki, 2019-re, mégis azt hiszem én egy kicsit rendhagyó módon most szimplán az érzéseim írnám le erről az évről. 

Az év eleje tulajdonképpen egész jól indult, mivel a szülinapom olyan csúcs szuperül zajlott. Egerben töltöttem be a 26.életévemet, ami annyira nem hatott meg, mégis jó érzés volt az, hogy kicsit különlegesebb helyen ünnepelhettem. Aztán rögtön másnap a hazajövetelünk után megleptek a barátaim és egy rögtönzött bulit tartottunk, amire ők régóta készültek. Nagyon jól esett és annyira remekül éreztem magam, hogy el sem tudom mondani. Ehhez persze a férjem is kellett, aki megtervezte és kitalálta az egészet... 
Innentől kezdődött a feketeleves az évemet illetően... Tudjátok sok mindent megtanultam már, így 26 évem alatt kiismertem a dolgaim, a tulajdonságaim: gyengeségekkel és erősségekkel együtt, de hogy ennyi padlóról való felállást szerintem nem sokan vittek véghez, mint én szerény negyedévszázad alatt. Mama február 19-én furcsán viselkedett, amiről telefonon értesültem, majd az lett a vége, hogy aznap este kórházba került. Mondanom sem kell, hogy amikor az az ember aki szinte az egyik lefontosabb neked a világon, egyik pillanatról a másikra kórházba kerül rettentően megviselt. Hiszen ő mindig annyira fitt volt, jól tartotta magát, biciklizett, 79 éves, itt a szülinapja októberben, 80 éves lesz, bulit akarok neki.... stb kavarogtak a fejemben. Azokban a hetekben rengeteget rohangáltam. Igyekeztem mindenben a segítségére lenni, minden hétvégén legalább 240 km-t utaztam, de nem érdekelt. Bíztam..reméltem, hogy minden rendben lesz. Amikor hazaengedték mindenben a segítségére voltunk, higgyétek el sosem fürdettem idős embert, most, minden erőmet összeszedve igyekeztem biztonságban őt segíteni. Azt mondtam neki " Gyerekkoromban te segítettél, most engedd, hogy én segítsek." Engedte.. másnak nem, nekem igen. Tudom, hogy köztünk egy olyan különleges kapcsolat van/volt/lesz, ami nagyon keveseknél. Mama állapota, azonban vészesen romlott, de ő is hitte, hogy még rendbe jöhet minden. Aztán ahogy hétről-hétre szembesültem a cudar valósággal, tudtam, be fog következni az, amitől mindig is rettegtem. A kórházban minden szombaton szembesültem, hogy mennyire gyenge, hogy nem eszik, végül szinte húsvét előtt, nagycsütörtökön, amikor munka után rohantam vidékre, hogy láthassam, Ő azt kérte, menjek haza. Persze próbáltam viccesre fogni, hogy hát ha akarnék se tudnék csak úgy elmenni, mert meg kell várnom a buszt, kérdeztem a szentképről, amit kapott, meséltem neki, hogy jövünk hozzá pénteken, hogy helyette megcsinálom a dédiék sírját, de ahogy ezt kimondtam elfogott egy rettenetes érzés. A nővér megkért később, hogy menjek ki, ekkor elbúcsúztam tőle, tudatva, hogy másnap jövünk. Amikor minden alkalommal elbúcsúztam, még vissza szoktam nézni, olyan nehezen tudtam elmenni, ott hagyni, most is így tettem. A szívem szakadt meg érte...Akkor láttam utoljára. Egész éjjel nem aludtam, pénteken délelőtt a közös fotóinkat nézegetve, délben jött a hír, hogy a mama itt hagyott minket. Tudjátok van az amikor tudod, amikor érzed mi fog következni. Minden egyes látogatás után sírva mentem a vasútállomásra. 
Mama hiánya még most is rettenetes, nehéz elviselni, hogy ő nincs, minden furcsa lett, üres, sok minden megváltozott. Nem is nagyon mozdultam ki utána, de igyekeztem összekapni magam. Ami büszkeséggel töltött el, hogy a munkahelyem által hirdetett környezeti nevelés pályázatán a mesém 3. helyezést ért el. Azt gondolom, hogy ez olyan elismerés, amire méltán lehetek büszke és öröm volt, hogy rám is azok. A mesémet egy színész olvasta fel, ez pedig külön boldogság, persze azonnal meg is osztottam mindenkivel. A nyaram egészen jól kezdett alakulni. Vártam a szünetet, a relaxálást, elmentünk wellnessbe, aztán voltunk otthon a családomnál, ahol kicsit dajkálhattam az unokaöcsémet, meglátogattuk a rokonaimat, igyekeztünk mindenkivel találkozni. Ám ott volt a levegőben az izgalom, hiszen jelentkeztem főiskolára. IGEN ! Elment az eszem. Munka mellett, akkor még nem gondoltam, hogy milyen lesz, de beadtam. Úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz, higgyétek el nem is nagyon izgatott a dolog egészen 25-ig. Aznap volt ugyanis a ponthatár kihirdetése. Mindenki biztatott, hogy úgyis felvesznek, én meg úgy voltam vele, hogy nem valószínű, de hát meglátjuk. 8 órakor  a felvi oldalán olvasni lehetett a pontokat, ami nekem zöld volt, de nem akartam hinni a szememnek addig, amíg az sms meg nem jön. Fél 10 is volt, mire megkaptam, ahol írták, hogy felvételt nyertem. Nagyon boldog voltam, azonnal hívtam mindenkit, a legjobb barátnőmet is, aki először azt hitte, hogy azt akartam elújságolni ezzel a nagy hévvel, hogy babát várok.... az még azért várat magára. 
Apropó barátnő.... 25-én hallottam a hangját utoljára. Sajnos itt nem ért véget a kálváriám, mert 28-án reggel az a hír fogadott, hogy a 12 éve legjobb barátnőm kórházban van, amiről nem tehet. Tették vele, hogy oda kerüljön. Aggódás, gyomorideg, könyörgés, sírás, tehetetlenség. Két napon keresztül hittem azt, hogy ebből van visszaút, hogy minden rendben lesz, nincs nagy baj, de ismét koppantam és szembekerültem a borzalmas valóssággal. 4 hónappal a mamám halála után, augusztus 30-án a legjobb barátnőm is meghalt. 26 évesen. Csodálatos, fiatal, erős, szép, egészséges lány. Ez olyan szinten a padlóra küldött, hogy a mai napig nem álltam fel belőle, teljesen megváltoztatott engem, a körülöttem élőket, a családját. Anélkül, hogy leírnám a történteket is elég borzasztó egy fiatal életerős lány elvesztése, hát nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá, mindenről  Ő jut eszembe, akárhová nézek. Önzetlenül szerettük egymást, ami nem múlik el sosem.  Nekem nem született testvérem, Őt mégis úgy szerettem. Az augusztus nyomtalanul eltelt... Magamba fordulva, bánatosan, szomorúan. Azon kaptam magam, hogy szeptember 1, iskola, beiratkozás. Elkezdődtek az órák hétvégente, miközben mellette csoportvezetőként már tevékenykedtem. Ehhez hozzájöttek az év alatt felgyülemlett fájdalmak, a lelki szomorúság, a  kilátástalanság, az, hogy az élet ennyire elbánt velem/velünk. 
Próbáltam... kapaszkodni, megfelelni, újrakezdeni. Nem tudom azóta sem, hogy normális e az adott hangulatom, hogyan és miképp kell ezeket feldolgozni, hogyan kell tovább lépni és folytatni az életet? Annyi emlék, annyi érzés, annyi dolgunk lett volna még :EGYÜTT.. 
Az év utolsó hónapjai a munkáról, a tanulásról szóltak. Abbahagytam a blogom szerkesztését, nem írtam regényt. Pedig aki ismer tudja, hogy ezek nekem mennyire fontosak. Nem volt időm, nem volt kedvem.. Amikor lelkileg sérült az ember képes mindent kiiktatni és igen, a férjemmel sem volt felhőtlen a viszonyom. Nem veszekedtünk, hanem csak úgy voltunk. Tudtam próbálkoznom kell, hogy ne marjak el magam mellől mindenkit, vagyis ne érezze senki, hogy eltávolodnék. Pedig sokszor úgy éreztem bezárkóznék, besötétítenék és feküdnék. 

Megkezdődött a vizsgaidőszak is, ami mondjuk hellyel közzel jól alakul. Igyekszem, de azért rá kellett jönnöm, régen volt vizsgadrukk rajtam :D Ehhez is vissza kell szoknom. 
Karácsonyi hangulatom sem igazán volt. Az ajándékokat szívesen vettem meg a családnak, mégsem volt olyan érzésem,ami karácsonykor kellene. Ami pozitív, hogy vettünk egy autót, ami nagyon jól jött nekünk, élvezzük most. Karácsonykor azért a családot is meglátogattuk, beszélgettünk, sütiztünk. Egész jó dolgokat kaptunk, de magamnak is beszereztem pár tárgyat, ruhát stb. Az utóbbi napokban az unokaöcsikém szülinapjára vásárolgattam, mert két éves lett a drágám, jó volt látni a boldogságot a szemében,amikor az ajándékokat bontogatta.

Nagyon sokat olvastam illetve jártam olyan helyekre az év végén, ahol kicsit segítettek nekem feldolgozni a veszteséget, megismerni magam, a múltamból hozott elrejtett fájdalmat. Ezekből mind mind sokat tanultam, elgondolkodtatott. Azt mondták, hogy átlagostól érzékenyebb vagyok és nagyon fejlett a lelkem, de helyén kezelem a dolgokat. Azért az "jó", hogy nem rokkantam bele. Kis önismereti utazás is ez az utóbbi pár hónap számomra. 

Az év utolsó napja átlagosan fog telni, nem nagyon akarok semmit, csak csendben átlépni 2019-be. Magam mögött hagyni a szörnyű évet, nem elfelejteni, mert nem lehet, de egy kicsit megnyugodni.  Nagyon sok mindent tanított nekem ez az év a kapcsolatokról, a veszteségről, arról, hogy még jobban meg kell becsülnünk amink van. Elviselni valaki hiányát a legborzasztóbb dolog. Együtt kell vele élni valahogy. Amiért hálát adok, hogy olyan emberek álltak és állnak mellém, akik különleges helyet foglalnak el a szívemben.. Legfőképpen a volt gimis tanárnőm, aki annyira szeret bennünket és a minap arra kért, hogy 2019-ben újra akarjak élni és örülni. Próbálom megfogadni a tanácsát, talán ez is lehet a jövő évi mottóm egyike.  ÚJRA ÉLNI ÉS ÖRÜLNI... 

Megpróbálok így tenni és visszatérni Hozzátok is, mert az írás orvosság számomra. Most pedig, hogy némi összefoglalót kaptatok az évemből szeretném kifejezni a köszönetemet
... mindenkinek aki olvassa a blogomat, hozzászólt, megosztotta vagy csak lájkolta, esetleg idetévedt. Köszönöm, hogyha benéztél!
... a családomnak, akik mindig mellettem állnak és együttes erővel segítettek. 
... a barátaimnak, akik ugyanígy tettek, mindig. 
... a blogos világból Andynak, akiben egy jó barátra leltem és akivel végre személyesen is találkozhattam. Felejthetetlen volt, jövőre pedig folytatjuk :) 💓 
... Amynek és Ninaanak is, akikkel rövid időre, de együtt dolgoztunk újra. Azért hiszem, hogy fogunk még próbálkozni.. 
... Az AH -magazinnak, akiknek a tagja lehetek :) 


Rövid összefoglaló 

Az év legjobb napja: ENRIQUEEE IGLESIAS KONCERT ... igen, mert ott voltam, a LEGJOBB BARÁTNŐMMEL!
Az év legrosszabb napja:  március 30. és augusztus 30. 
Az év meglepetése:  felvételt nyertem a főiskolára 
Évforduló: 1 éves házasok lettünk és 6 éve vagyunk együtt.  Idén a legtöbb családtagom kerek szülinapot ünnepelt 
Az év rádöbbenése: figyeljek az álmaimra és a jelekre 
Az év eredménye: a mesém 3. helyezése,  autóvásárlás 
A legjobb programok:  Bécsi kirándulás, az összes mozi ( idén sokszor voltunk) és koncertek, Andi látogatása 


Hálás vagyok azonban NEKTEEK, hogy velem vagytok, ezért rövid statisztikával értékelném az évet. 

Az első legtöbbet olvasott bejegyzésem:

MI AZ AZ IKERLÁNG SZERELEM  ----- 1046 megtekintés 


Nos, nincs más hátra.., mint hogy mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNJAK! 
Szeressétek egymást, tiszteljétek a másikat, becsüljétek meg amitek van, akik körül vesznek benneteket. Nevessetek sokat és segítsetek másokon. 

2019 mottójával köszönök el Tőletek és kívánok jó Szilveszterezést...

ÚJRA ÉLNI ÉS ÖRÜLNI!! 





You May Also Like

0 megjegyzés