#133 ~ TAG | Kedvencek, álmok, vágyak

by - január 26, 2019



Sziasztok!

Már jó ideje tagja vagyok a Blogger közösségnek, ahol nagyon klassz emberek gyűltek össze, hogy megosszák egymással bejegyzéseiket, beszélgessenek, segítsenek vagy épp együtt gondolkodjanak. 

Szuper dolgokkal dobjuk fel a csoportot, ezzel egymást is, most  pedig Ninaa ötletéből adódóan elkészítem én is a TAG-et, ha pedig van kedvetek Ti is tegyetek így :) 
Mivel választani kellett egy számot, az én kedvencem a 7-es, szintén, mint az ötlet megalkotójáé, illetve a 16, emiatt előbbi mellett döntöttem. 
Kezdjünk is bele.

7 kívánság
- kezemben tarthassam a saját házunk kulcsát
- legyen egészségünk,
- ezzel együtt egészséges gyerekeink szülessenek (lehetőleg ikrek :) )
- boldog napok, évek következzenek
- sikerüljön elvégeznem a főiskolát, amihez megfelelő munkát is szeretnék magamnak.
- tudjak valamit átadni az embereknek
- tudom, hogy lehetetlen, de szabadjára engedve a képzeletem a lottó 5-öst sem utasítanám vissza

7 álom

- találkozni Jason Stathammel
- eljutni egy FC Barelona mérkőzésre
- kiadják egy könyvem, ami megtalálható lesz majd a könyvesboltok polcain
- egyenesen az előzőből következik, hogy filmet/sorozatot rendeznek belőle
- újságírásban is szívesen munkát vállalnék
- sikeres karriert tudhatok magaménak, mely mellett boldog családanya is lehetek
- sokat utazni 


7 elhatározás
-
tanulni fogok időben a vizsgákra
- mindent megteszek, hogy egy könyvem eljusson kiadóhoz
- fogyókúra: okosan, szigorúan, magamhoz mérten
- új életet kezdek
- igyekszem figyelni, hogy egyensúlyban legyek magammal, nevetni, nem bezárkózni
- sikeres angol nyelvvizsga 

- visszatérni a régi önmagamhoz

7 cél

- minden saját legyen végre
- egy könyvem megjelenjen
- sikerek a főiskolán
- mindent megtudjunk adni a gyerekeinknek, magunknak
- újságírás
- legyen egy jól menő vállalkozásunk
- jogosítvány 


7 érdekesség rólam
-
balkezes vagyok
- van egy oltás a bal combomon, amit még egy évesen kaptam, a mai napig látszódik
- csokifüggő vagyok, napi egyről nem tudok lemondani, az kell a szervezetem fejlődésének :D
- a  Vízöntő jegy jellemzői egy az egyben illenek rám
- a családomért, barátaimért mindent megteszek
- az elhatározásaimat így vagy úgy véghez  viszem 

- talpraesettségem kedvelem a legjobban magamban

7 dolog, amit utálok
- tökfőzelék, meg még sok mást. Ha azt vesszük picikét válogatós vagyok, így több ételt elutasítok.
- hazugságot gyűlölöm, de az a helyzet, hogy annak az illetőnek korábban kell felkelnie, mert elég hamar rájövök mindenre. 

- igazságtalansággal ki lehet kergetni a világból, emiatt rögtön kiállok az igazamért, amíg tudom, hogy igazságtalan amit mondanak, vádolnak
- ítélkezést
- primitív viselkedést
- rendetlenséget
- utánzást

7 dolog, amit szeretek

- bacardi kóla - bocs nem tudtam kihagyni
- nagyokat nevetni
- összebújni a férjemmel
- anyu vadasát
- írni, ötletelni, új történetet kitalálni
- ha középpontban lehetek
- beszélni

7 könyv, amit ajánlok

- elsőként azt a könyvet ajánlom, amit tényleg szívből, először elolvastam, amely megérintette a lelkem. Régi könyv, nem ismerheti mindenki, de aki elolvassa, rögtön másképp gondolkodik majd a világról. Anno, megkönnyeztem, mert kedves, szomorú, elgondolkodtató történet. Ez pedig nem más, mint a Gyere kicsim, gyere! - ajánlom.
- második ami a bestof lett: Elle Kennedy - The Deal c. könyve.
- Erin Watt - Papírhercegnő, Megtört herceg, Cifra palota
- Dan Brown - Inferno
- Harry Potter könyvek
- Philippa Gregory - A másik Boleyn lány
Szőgyén-Wittenbach Hubert - Ferenc József szerelmei 


7 film, amit ajánlok

- Életrevalók
- Esőember
- Anyád napja
- Karib -tenger kalózai  1,2,3
- Nász-ajánlat
- Szerelmünk lapjai
- Feláldozhatók 

...és sok más ..

7 sorozat, amit akármikor megnéznék

- Bűbájos boszorkák
- Gossip Girl
- Pretty Little Liars
- Dr. Csont
- Váratlan utazás
- Buffy a vámpírok réme
- The Crown

7 zene, amit szeretek
ez nehéz lesz...
-
Justin Timberlake
- Enrique Iglesias
- Follow the Flow
- Maluma
- Linkin Park
- Majka - Curtis
- Caramel


7 hely, ahová el szeretnék jutni
-
Ibiza
- Los Angeles, San Fransisco
- London
- New York
- Capri
- Barcelona
- Hawaii


Köszönöm szépen, ha elolvasod, ha pedig van kedvetek akkor töltsétek ki ti is :) 
Legyen szép hétvégétek :) 

You May Also Like

0 megjegyzés